A magyar Helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549-1551. évi leveles könyve (1908)
Author: István Kiss
Publisher: M. Tud. Akadémia történelmi bizottsága
Year: 1908
Possible copyright status: NOT_IN_COPYRIGHT
Language: Hungarian
Digitizing sponsor: Google
Book from the collections of: Harvard University
Collection: americana
Description
Book digitized by Google from the library of Harvard University and uploaded to the Internet Archive by user tpb.
Read Online
(34 MB)PDF (Google.com)
(~686 pg)EPUB (beta)
(~686 pg)Kindle (beta)
(~686 pg)Daisy (beta)
(1.44 MB)Full Text
(26 MB)DjVu
(22 KB)Metadata
All Files: HTTP
A magyar közigazgatás központi szervei, 1526–1848
Szerző: Oborni Teréz http://www.rubicon.hu/magyar/nyomtathato_verzio/a_magyar_kozigazgatas_kozponti_szervei_1526_1848/
...
A magyar tanács
Az ország legfőbb kormányszerve 1526 után is az elvileg még létező királyi tanács volt, amelyet I. Ferdinánd óta magyar tanácsnak (consilium Hungaricum) neveztek. Tagjai az ország főméltóságait viselő főurak és főpapok voltak, illetve azok, akiket a király kinevezett. A tagok létszáma ingadozott, a 17. században pedig, amikor az uralkodók már tömegesen osztogatták a tanácsosi címet, megkülönböztették a címzetes és a valóságos vagy titkos tanácsosokat. A magyar tanács kormányzati jelentősége azonban rohamosan csökkent, a Habsburg-uralkodók – érthetően – inkább a bécsi központi hatóságok és a titkos tanács szolgálatait vették igénybe. Igaz, a tanács tagjai sem lelkesedtek azért, hogy állandó testületté alakulva folyamatosan jelen legyenek a király székhelyén, és központi hivatalként működjenek. A magyar nagyurak országos tisztségeikre és saját birtokaik gondjára-bajára hivatkozva ódzkodtak a ”hivatalnoki” munkától. A tanács tagjai rendszerint csak az országgyűlések idején ültek össze, amikor a rendek támogatásával próbálták elképzeléseiket megvalósítani – sokszor az uralkodóval szemben is.
Az 1588. évi országgyűlésen elérték, hogy a továbbiakban legalább néhány tanácsos állandóan a király mellett tartózkodjon, bizonyos ügyekben pedig az egész tanácsot hívja össze az uralkodó. A 17. század elején már valamelyest rendszeresebben működött a tanács, az uralkodó azonban csak azon ügyekben kérte ki a véleményét, amelyek az 1569. évi törvények értelmében ”tiszta magyar” ügyeknek nyilváníttattak. Ezek pedig gyakorlatilag az igazságszolgáltatási, valamint az ország jogait és szabadságait érintő ügyekre korlátozódtak. Az ezeken kívüli, ”vegyesnek” nevezett ügyekben a központi kormányzati szervek hoztak határozatokat. Végül is a 16–17. század folyamán a magyar tanács nem alakult át modern, újkori értelemben vett kormányszervvé, s az abszolutizmus erősödésével befolyása és tevékenysége teljesen visszaszorult.
A magyar kancellária
Amikor I. Ferdinánd a bécsi központi kancelláriát 1527-ben átszervezte, kilenc osztályt állított fel részben területi, részben tárgyi csoportok szerinti megoszlásban. Ennek vált részévé külön irodaként (expeditio) a magyar kancellária, élén egy titkárral és néhány írnokkal. Bár a 16. század közepétől az irodát már magyar kancelláriának nevezték, élén azonban korszakunkban végig a titkár állott, ő tartotta a kapcsolatot az uralkodóval és a kormányszervekkel is. A kinevezett kancellár ugyanis nem tartózkodott a kancellária székhelyén. A hivatal tevékenysége főként a kegyelmi és igazságszolgáltatási ügyekre terjedt ki. A 17. században a kancellária szerepe megnőtt, a belügyi kormányzat több ágában voltak feladatai, illetve közvetítőként működött a magyar királyhoz benyújtott ügyekben is egészen 1690-ig, amikor testületi, udvari hatósággá szervezték át.
A magyar kamara
Az európai fejlődésben a kormányzat ágai közül a pénzügyigazgatás önállósodott leghamarabb, ami nemcsak a pénzügyek fontosságát jelezte az államigazgatásban, hanem azt az uralkodói igényt is, hogy regálejövedelmeit tetszése szerint alakíthassa. Az államkincstár és a királyi magánkincstár a középkorban nem különült el egymástól, az állam pénzügyei tehát egyben az uralkodó pénzügyei is voltak. A kora újkorban azonban a rendi dualizmus hatalmi megosztottsága következtében az egyes jövedelmi ágak szétváltak: az uralkodó rendes jövedelmeivé a magánbirtokairól, illetve a királyi felségjog alapján beszedett pénzjövedelmek váltak, rendkívülinek pedig az országgyűléseken adóként, bizonyos időre megszavazott jövedelmeket nevezték.
I. Ferdinánd nem sokkal trónra kerülése után Magyarországon is megszervezte az osztrák és cseh tartományban már pénzügyi kormányszervként működő kamarát. A magyar kamara felállítására előbb 1528-ban Budán, majd a következő évi török hadjárat miatt bekövetkezett néhány éves szünet után, 1531-ben Pozsonyban került sor. Az új hivatal szervezeti felépítése – az örökös tartományok és az udvari kamara fejlődésével párhuzamosan – fokozatosan alakult és változott. A kamara tevékenysége a pénzügyek elvi irányításán túl kiterjedt a jövedelmek beszedésére és a központi, valamint a vidéki kamarai hivatalnokok számadásainak ellenőrzésére is.
A 16–17. századi Magyarországon a magyar kamara volt az egyetlen központi, állandóan működő és testületi ügykezelést megvalósító kormányszerv, amely ennél fogva időnként a közigazgatásban, különböző magán- és államjogi kérdésekben, sőt politikai ügyekben is tevékeny részt vállalt, s amelynek a kor színvonalán jól szervezett, az egész országot behálózó szakapparátusa volt. A kamara élén az elnök állt, mellette tanácsosok dolgoztak. Rendszeres tanácsüléseken tárgyalták meg az ügyeket, és szótöbbséggel határoztak. A határozatokat a titkár vezette be az ülésjegyzőkönyvbe, és ő foglalta írásba a határozatokat is. Az iroda mellett működött a kamara központi pénztára, amely a be- és kifizetéseket intézte. Az ellenőrzési tevékenységet a kamara számvevőhivatala végezte külön tisztségviselőkkel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése