Letölthető Vármegye Térképek:
2011-02-23
Toldy Ferenc:Magyar államférfiak és irók (1868)
Magyar államférfiak és irók (1868)
Author: Ferenc ToldyPublisher: Ráth
Year: 1868
Possible copyright status: NOT_IN_COPYRIGHT
Language: Hungarian
Digitizing sponsor: Google
Book from the collections of: New York Public Library
Collection: americana
Read Online
(16 MB)PDF (Google.com)
(~441 pg)EPUB (beta)
(~441 pg)Kindle (beta)
(~441 pg)Daisy (beta)
(697 KB)Full Text
(9.29 MB)DjVu
(32 KB)Metadata
All Files: HTTP
Asbóth János: Magyar conservativ politika (1875)
Magyar conservativ politika (1875)
Author: János Asbóth
Publisher: Légrády Testverek
Year: 1875
Possible copyright status: NOT_IN_COPYRIGHT
Language: Hungarian
Digitizing sponsor: Google
Book from the collections of: Harvard University
Collection: americana
Description
Book digitized by Google from the library of Harvard University and uploaded to the Internet Archive by user tpb.
Read Online
(11 MB)PDF (Google.com)
(~226 pg)EPUB (beta)
(~226 pg)Kindle (beta)
(~226 pg)Daisy (beta)
(420 KB)Full Text
(6.03 MB)DjVu
(23 KB)Metadata
All Files: HTTP
A magyar nyelv Szótára (1862) -1
A magyar nyelv Szótára (1862) -1
Author: Gergely Czuczor , János FogarasiPublisher: Emich Gusztav
Year: 1862
Possible copyright status: NOT_IN_COPYRIGHT
Language: Hungarian
Digitizing sponsor: Google
Book from the collections of: New York Public Library
Collection: americana
Read Online
(59 MB)PDF (Google.com)
(~845 pg)EPUB (beta)
(~845 pg)Kindle (beta)
(~845 pg)Daisy (beta)
(4.38 MB)Full Text
(65 MB)DjVu
(23 KB)Metadata
All Files: HTTP
A magyar országgyűlések története (1881)
A magyar országgyűlések története (1881)
Author: Vilmos Fraknói
Publisher: Ráth Mór
Year: 1881
Possible copyright status: NOT_IN_COPYRIGHT
Language: Hungarian
Digitizing sponsor: Google
Book from the collections of: Harvard University
Collection: americana
Publisher: Ráth Mór
Year: 1881
Possible copyright status: NOT_IN_COPYRIGHT
Language: Hungarian
Digitizing sponsor: Google
Book from the collections of: Harvard University
Collection: americana
Read Online
(10 MB)PDF (Google.com)
(~228 pg)EPUB (beta)
(~228 pg)Kindle (beta)
(~228 pg)Daisy (beta)
(456 KB)Full Text
(6.06 MB)DjVu
(25 KB)Metadata
All Files: HTTP
Ajánló: http://
| Szent István, az elsö keresztény magyar király - István országa: Mária országa |  |  |  |
| Írta: Administrator | |
| 2007. augusztus 20. | |
 I. Szent István király (uralkodott: 997-1038) a magyar történelem egyik legfontosabb személyisége: az első keresztény magyar király, a magyar állam megalapítója és a magyar keresztény egyház megszervezője. Apja, Géza fejedelem, anyja pedig az erdélyi Gyula vezér Sarolt nevű keresztény leánya volt. István 970 körül született. Születésekor ugyan a pogány Vajk nevet kapta, 972-es megkeresztelésekor azonban az első keresztény vértanú, István nevét adták neki...István 996-ban feleségül vette Henrik bajor herceg vallásos leányát, Gizellát. Gizellával sok hittérítő és lovag jött Bajorországból. 997-ben, Géza fejedelem halála után Istvánt választották meg fejedelemnek. Uralkodása elején pogány rokona, Koppány vezér fegyveresen kelt fel ellene, hogy őt megölje, a trónt elfoglalja, és özvegy édesanyját, Saroltot feleségül vegye. A fiatal István, aki a krónika szerint akkor vett fel először kardot, összegyűjtötte seregét, Isten segítségét kérte, majd győzelmet aratott az ellenség felett a Veszprém melletti csatában. A harcban Vencellin, a sereg német származású vezére megölte Koppányt. István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép uralkodója, hanem nagy valószínűséggel az is, hogy a magyar nép megmarad-e pogány hitében, vagy a kereszténység útjára tér. Isten segítségével István győzött, és az utóbbi következett be. Később évszázadokon át a magyar nép védte Európát a pogányok inváziójától. Az egykor pogány magyarság a keresztény Európa védőbástyájává vált. Istvánt az ezredfordulón, kb. 1000 karácsonyán koronázták királlyá Esztergomban a II. Szilveszter pápa által küldött koronával, ami azt jelentette, hogy a pápa őt független keresztény királynak ismerte el. Ezzel megalakult a független keresztény Magyar Királyság. István a Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton hajtotta uralma alá, a lázadásokat pedig leverte. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot. Ennek területén félszáz királyi vármegyét és 10 püspökséget szervezett, falvaiban templomokat építtetett. A 10 egyházmegye a következő: az esztergomi, a veszprémi, a kalocsai, az egri, a győri, a pécsi, a váci, a csanádi, a bihari és az erdélyi. István többek között folytatta és befejezte a pannonhalmi bencés apátság építését, megalapította a veszprémvölgyi apácakolostort, a bakonybéli apátságot és a pécsváradi monostort, felépítette az esztergomi és a székesfehérvári székesegyházat és az óbudai Szent Péter és Pál-templomot. Az apátságok, kolostorok keretén belül iskolák működtek, és azok váltak a művelődés szellemi központjaivá. A szerzetesek ezekben az iskolákban az európai keresztény kultúrát tanították, diákjaikból pedig nemcsak hittérítők, hanem a király és a vármegyék fő emberei is lettek. A Kárpát-medencén áthaladó és a Szentfölre tartó zarándokokat István fogadta a királyi udvarban, bőségesen ellátta őket és biztosította számukra az országon való biztonságos áthaladást. A Szentfölre ill. Rómába igyekvő magyar zarándokok számára pedig vendégházakat építtetett Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, Ravennában, Rómában. István a pogány szokásokat igazságos törvényekkel szorította ki, a kereszténységet pedig megerősítette. Bőkezűen adakozott az egyházaknak, gyakran látogatta őket, és személyesen felügyelte javítgatásukat, tatarozásukat. Kálti Márk Képes Krónikája (a magyar történelem máig egyik leghitelesebb dokumentuma, amely 1358-1370 között íródott) szerint ezüst dínárokkal teli erszényt hordott az övén, és mikor szegényt látott, saját maga gondoskodott róla. Gellért velencei szerzetes, a későbbi püspök, a pécsváradi monostorban tartotta első igehirdetését. Azt követően mutatták be István királynak, aki itt marasztalta, hogy a magyaroknak hirdesse az Evangéliumot. Nagyon sok magyart keresztelt meg. István mélyen szeretett, tehetséges, keresztény lelkületű fiához, Imréhez írta latin nyelven az Admonitionest (Intelmeket). Ez a mű az akkori Magyarország legjelentősebb irodalmi alkotása. Hatalma megszilárdulása után István át akarta adni a koronát Imrének, saját életét pedig teljesen Isten szolgálatának szerette volna szentelni. A Képes Krónika így ír erről a 69. részben: "Miután az Úr dicsőségessé tette az ő irgalmát Szent István királyban, kardjának színe elől megfutamította a királyokat, mind a körül fekvő nemzetek fejedelemségeit és hatalmasságait alávetette uraságának: Szent István király úgy tervelte és szilárdan elhatározta, hogy az evilági dicsőség minden pompáját félreveti, az ideig-tartó királyság koronáját leteszi és egyedül Isten szolgálatának szenteli magát. Elhagyja a külső gondokat, csöndes békességben, szemlélődésben tölti életét; a királyi fönség koronáját pedig fiának, Imre hercegnek akarta adni, aki szentséges erkölcsökkel volt áldva, úgy is nevelkedett." Imre viszont 1031-ben váratlanul meghalt. Az idős király fia halálát követően Magyarországot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Ezért nevezzük őt Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nak. "Isten kifürkészhetetlen végezése folytán elragadta a halál, hogy a gonoszság meg ne változtassa lelkületét, és hamis képzetek meg ne csalják elméjét — miképpen a Bölcsesség Könyve írja a korai halálról." (63. rész) Istvánt a gyász nagyon megviselte, majd súlyosan meg is betegedett: "A keserves, nagy fájdalom beteggé tette Szent István királyt, súlyos kórságba esett; sok napok után is csak alig érte egészsége javulását, de régi épsége nem tért vissza soha többé. Gyötörte a lábfájás; szomorúság, jaj gyötörte, kivált, amiért atyafiságában nem látott senki olyast, aki az ő halála után keresztényi hitben tartsa meg országát. Mert a magyar nemzet inkább hajlott a pogány szertartásokhoz, mint Krisztus hitéhez." (69. rész) István király 1038. augusztus 15-én halt meg Székesfehérvárott, ott is temették el. Népe három évig gyászolta: "Azonnal Magyarország-szerte gyászra fordult a lantpengetés, az ország népe mind, nemesek és nem nemesek, gazdagok és szegények egyaránt siratták a szent király halálát, bőséges könnyhullatással és sok jajszóval gyászolták az árvák kegyes atyját. A szomorúság és fájdalom jeléül gyászruhát öltöttek, az ifjak és szűzek három évig nem táncoltak, elhallgatott a mindenféle nyájas, édeshangú muzsikáló szerszám, hű szívek siralmával siratták őt; vigasztalhatatlan, nagy volt a siralom." (70. rész) Az államalapító Szent István királyt augusztus 20-án ünneplik Magyarországon, és ez a magyarok legnagyobb nemzeti ünnepe. (fidesz.hu) http://www.delilap.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6038&Itemid=45 |
Magyar királyok gazdaságpolitikája: Mátyás király (1458-1490)
Szent István királyunk egy új utat nyitott őseink számára: letelepedtünk, megszűntünk vándornép lenni és felvettük a kereszténységet, ami szintén az európai integrálódásunknak egy szükségessége volt. Mindezek mellett több magyar király is felismerte a gazdasági integrálódásnak a szükségszerűségét. Magyarország továbbra is egy vándornépekre jellemző gazdasággal rendelkezett: a gazdaság gerincét a mezőgazdaságjelentette, ezen belül főként az állattenyésztés dominált. A helyzeten javított valamelyest Károly Róbert és Luxemburgi Zsigmond de Magyarország gazdaságilag továbbra is eléggé elmaradottnak számított az európai térségben.
Mátyás király gazdaságpolitikája az apjáét követte. Hunyadi János kormányzása alatt nagyon pontosan behajtották a királyi jövedelmeket, amelyeket még Károly Róbert vezetett be. Fő célja volt a bányászat fejlesztése, amivel finanszírozhatja a török elleni harcokat. Támogatta azokat az iparos fejlesztéseket, amelyek a hadsereg fenntartásához voltak szükségesek. Megkísérelte a bárók területi hatalmának felszámolását: 7 főkapitányságot hozott létre, amelyek élére ő nevezte ki a főkapitányokat, így próbálta megvalósítani, hogy a királyi jövedelmek bejussanak a kincstárba. Nándorfehérvári halála azonban ideiglenesen megszakította ezt a rendet és a bárók befolyása újra megnőtt.
A fiatal, alig 15 éves Mátyás uralkodása nem kezdődött a legoptimálisabb körülmények között. Belső és külső ellenségei miatt 32 éves uralkodásából 2-3 évet leszámítva állandóan háborúzgatott és ez hatalmas megterhelést jelentett az államkincstár számára, főleg amiatt is, hogy Mátyás király rendelkezett a kor legjobb zsoldos seregével (fekete sereg), amelynek a fenntartását a leggazdagabb európai államok kincstára is megsínylette volna.
Mátyás (1458-1490) uralkodása alatt a pénzügy és adóügy átszervezésére 1467-ben került sor. Az ország pénzügyi igazgatását hagyományosan a főkincstartó irányította, aki mindig is a bárók közé tartozott. Mátyás e bárói méltóságot egyszerű hivatali beosztásra változtatta. Ezt mutatta a tisztség nevének módosítása (kincstartó), valamint az is, hogy Mátyás a kincstartóság élére nem nemest, hanem egy budai polgárt (Ernuszt Jánost) nevezett ki. Az új hivatal természetesen visszafogta a kincstári bevételekkel való visszaéléseket.A királyi jövedelmek biztosításához az adózási rendszert is meg kellett változtatni. A régi adófajtákra sok megye mentességet szerzett, s beszedésük kikerült a királyi adószedők kezéből (pl. adóbérlőké lett). Mátyás ezért a kamara haszna helyett bevezette a királyi kincstár adóját.
Az adószedés rendszere megváltozott. Korábban az adó kivetésénél nem törődtek azzal, hogy hány család lakik a jobbágytelken. Fizetni egyetlen kapu – lényegében a jobbágytelek – után kellett. „…Lakjék bár azon a telken három, négy, vagy több olyan ember, akinek kapuja van” (Károly Róbert 1342-ben kiadott rendelete). Mátyás ezzel nem értett egyet. „Ha pedig ketten (két család) kapnának egy telket és egy telek földjét egy portán belül, mindkettőjük fizessen egy és egy fél porta szerint” – írta elő. A király tehát háztartások (a házakat jelölő füstnyílások, füstök) szerint vetette ki a kincstári adót, a füstpénzt. A háztartás lett az alapja az 1468-tól évente akár kétszer is beszedett rendkívüli adónak (segély, hadiadó) is, amelyet a háborúk költségeire fordítottak („rendkívüli” azért volt, mert kivetését évről évre az országgyűlésnek kellett megszavaznia, ellentétben a „rendes” királyi kincstár adójával, amelynek beszedéséhez nem kellett a rendek jóváhagyása). A kincstári adót és a rendkívüli hadiadót úgy szedték be a jobbágyoktól, hogy együttes összegük évi egy forintra rúgott (kb. egy kecske vagy juh ára).
Mátyás és tanácsadói eltörölték a harmincadvámot is. A távolsági kereskedelem új behozatali és kiviteli vámját, a koronavámot minden kereskedéssel foglalkozó embernek fizetnie kellett. A névváltoztatással elérték, hogy a korábban szerzett vámfizetés alóli mentességek megszűntek.
A pénzügyi reformok eredménnyel jártak. Mátyás éves bevételét 600.000 – 900.000 forint közötti összegre becsülhetjük, ami jóval magasabb a korábbi és későbbi 250.000 forintos átlagnál. Mátyás jövedelmei nemcsak a magyar királyok bevételeihez képest, de – figyelembe véve az ország gazdasági fejlettségét- a nyugati uralkodókéhoz képest is tekintélyesek voltak, jóllehet – az Európában egyedülálló- évi 200.000 forintot felemésztő végvárvonal jelentős terhet rótt a költségvetésre.
A külkereskedelem Mátyás korában kevés hasznot hozott (főleg az állandó háborúskodás miatt). Így nem a határ menti, hanem a központi fekvésű városok gazdasága pezsdült fel. Ekkor lendült fel igazán Buda fejlődése, amelyet mintegy 8000 ember lakott. A város német és magyar polgárai körülbelül 60 iparágat űztek, s ezek közül 10-12 már céhet alkotott. A céhekbe egyre nehezebb volt bekerülni, a legények mesterré válása elé is akadályokat gördítettek. Ennek okát abban kereshetjük, hogy a céhek egyre inkább családi vállalkozásokká váltak, s ódzkodtak az idegenek befogadásától. A céhek így az ipari fejlődés gátjai lettek.
A magyarok elsősorban mezőgazdasággal kapcsolatos árukat tudtak eladni külföldön. Ez kedvezett a mezővárosi fejlődésnek. Az alföldi állattenyésztő mezővárosok száma ugrásszerűen megnövekedett, s a dombos vidékek szőlőműveléssel foglalkozó mezővárosai is virágzásnak indultak. Leáldozóban volt ezzel szemben a bányászat virágkora, mivel a felszín-közeli, könnyen kitermelhető nyersanyagkészletek kimerültek, és a mélyebb rétegek hatékony talajvíz-elvezető berendezések nélkül kiaknázhatatlannak bizonyultak. A csökkenő arany- és ezüsttermelést ellensúlyozta a növekvő szarvasmarha kivitel és Nyugat-Európa növekvő élelmiszeréhsége.
Amint látható, Mátyás király az állam bevételeit jobbágyságra nehezedő adóterhek emelésével sikerült növelnie, továbbá az adóztatás rendszerének a megreformálásával, ami jobban kiküszöbölte a sikkasztásokat, de az állam külkereskedelme visszahanyatlott a folytonos háborúskodások miatt.
Dr.Tóth Szilárd egyetemi adjunktus, Bábes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár
******************************************
Anjou-kor (Tringli István) / Zsigmond-kor (Tringli István)
ANJOU-KOR
Harc a trónért és az egyeduralomért
III. Andrással az Árpádok nemzetsége csak fiágon halt ki, a leányági utódok közül elsőként a nápolyi Anjouk jelentették be igényüket a magyar koronára. Ők már III. András trónöröklési jogát sem ismerték el törvényesnek. 1300 augusztusában a dalmáciai Spalatóban szállt partra a tizenkét éves Caroberto, ki apai nagyanyja, Mária révén V. István dédunokája volt. Az országban ekkor még csak a Subicsok, Csák nembéli Ugrin, valamint a szigorúan pápahű esztergomi érsek, Bicskei Gergely állt mellette. Vetélytársai támogatóinál befolyásosabbak voltak az ő külföldi pártfogói. A nápolyi királyság hűbérura, a pápa diplomáciai, míg anyai unokatestvérei, a Habsburg hercegek katonai segítséget nyújtottak neki.
III. András halálhírére 1301 tavaszán az érsek Carobertot Esztergomba vitte, és egy alkalmi koronával megkoronázta. Az ettől kezdve Károly nevet használó király uralkodási éveit innentől számította. A puccsszerű koronázás után visszavonult délvidéki támogatóihoz. Az ország előkelőinek többsége a Pńemysl-dinasztiából származó II. Vencel cseh király szintén Vencel nevű, Károlynál egy évvel fiatalabb fiát választotta királlyá, aki dédanyja, Anna révén IV. Béla ükunokája volt; a koronázás után László néven uralkodott. VIII. Bonifác pápa magyarországi követe Vencel híveinek egy részét Károly mellé állította, aki 1302-ben eredménytelenül ostromolta meg Budát. A Vencel-párti, egyházi tilalom alatt álló budaiak ekkor közösíttették ki saját papjaikkal a pápát.
VIII. Bonifác a két király vitájában, mint egyházi bíró Károly javára ítélte a királyságot, Vencelt eltiltotta a magyar királyi cím használatától. II. Vencel fiát hazavitte Csehországba a koronázási ékszerekkel együtt. I. Károly magyar és kun seregei osztrák és birodalmi német hadakkal együtt sikertelen hadjáratot indítottak ellene. Az apja halála után cseh királlyá lett Vencel 1305-ben lemondott a magyar királyi címről, melyet a koronával együtt a bajor Ottóra ruházott át.
A Wittelsbach-dinasztiából származó Ottó herceg - anyja, Erzsébet révén IV. Béla unokája - 1305-ben a serdülőkorú Károllyal és Vencellel ellentétben 44 éves volt. Csak a tartományurak egy része és az erdélyi szászok álltak mellé, de a püspökök jórészt Károlyt ismerték el. Miután a veszprémi és a csanádi püspök megkoronázta a Csehországból elhozott Szent Koronával, a szembenálló felek egyéves fegyverszünetet kötöttek. Uralma 1307 nyarán omlott össze, mikor Kán László vajda Erdélyben elfogta és a Szent Koronát elvette tőle. Rövid raboskodás után Oroszországon keresztül tért vissza Alsó-Bajorországba, hol a magyar királyi címet haláláig viselte.
Károly hívei csellel bevették Budát, így az ország közepe az Anjou-házbéli király uralma alá került. 1307 októberében a Pest melletti Rákos mezején tartott országgyűlésen a tartományurak nagyobbik része, a főpapok és a köznemesek Károlyt kiáltották ki királyukká. 1308-ban érkezett Magyarországra Gentilis bíboros, a pápa követe. Hogy Károly uralmát elismertesse, eleinte a megegyezést kereste, ha ez nem sikerült, akkor nyúlt a kiközösítéshez. Mivel a törvényes koronázáshoz szükséges Szent Korona Kán Lászlónál volt, 1309-ben egy általa felszentelt koronával másodszor is királlyá koronázták Károlyt, majd 1310-ben a visszaszerzett koronával harmadszor és végérvényesen.
A bíboros tevékenysége sikertelen volt, Károly uralma csak az ország középső sávjára terjedt ki, a főméltóságokat a tartományurak viselték, a királyi hatalom az ő jóakaratuk függvénye volt. Közülük a leghatalmasabbal, Csák Mátéval tört ki először a háborúság, azonban a fő hadszíntér hamar átkerült északkeletre. E vidék urát, Aba Amadé nádort - aki Kassa városát is uralma alá akarta vetni - a kassaiak 1311-ben megölték. Amadé Csák Máté által támogatott fiainak és a városnak a viszálya a következő évben nyílt összecsapássá fajult. A Kassa közelében, Rozgonynál vívott csatát a királyi sereg nyerte meg.
A tartományurak hatalmának alapját magánvagyonuk jelentette, melyet azonban messze túlszárnyalt az elnyert méltóságokkal - az országos tisztségekkel és megyésispánságokkal - járó befolyás és jövedelem. A területükön lévő királyi javakat elfoglalták, a bírói hatalom az ő kezükben volt, a környéken élő nemesek familiárisokként szolgálták őket. Méltóságaikat akkor is viselték, ha a király már mást nevezett ki arra a tisztségre. Többségük régi úri nemzetségből származott, a hatalmat azonban csak szűkebb családjuk gyakorolta. Egy nemzetségen belül gyakori volt, hogy tagjaik különböző oldalon álltak.
A tartományurak nagy része 1314-ben megtagadta az engedelmességet egy Csák Máté elleni hadjárathoz. Károly hűtlennek nyilvánította és tisztségüktől megfosztotta őket, híveiből pedig új embereket nevezett ki helyükre. Székhelyét 1315-ben Budáról a biztonságosabb Temesvárra helyezte, innen irányította a tartományurakkal vívott több éves háborút. A leszámolás egyenként történt, a lázadók ugyanis a legritkább esetben fogtak össze. A módszer az ellenfél várainak megvívása, híveinek meghódoltatása, majd a birtokelkobzás és új tisztségviselő kinevezése volt. Nyílt csatára csak ritkán került sor.
A döntő év 1317 volt, ekkor egyszerre több fronton harcoltak a királyi seregek. Az ellenállás Erdélyben tartott a legtovább, 1321-ben azonban a harcok ott is befejeződtek. Ugyanebben az évben meghalt Csák Máté, akivel szemben a király addig csak csekély sikert tudott elérni, ekkor azonban néhány hónap alatt meghódította tartományát. Ideiglenesen sikerült Szlavóniában és Dalmáciában is rendet teremteni, Horvátországban a Subicsokat megfosztották hatalmuktól. 1323-ban lezárult az ország újraegyesítése. A király visszaköltözött az ország közepére, udvartartását Visegrádon rendezte be.
KRISTÓ GYULA: Az első magyar királynék. 11. század
http://www.historia.hu/archivum/2000/tart0001.htm
A nomád fejedelemasszony
Hogy a nomád politikai alakulatok fejedelemasszonya milyen életvitelt folytatott, gyakorta mekkora aktivitást fejtett ki, arra jó példát nyújt Géza nagyfejedelem felesége, Vajk anyja, Sarolt, aki formálisan ugyan keleti rítusú (ortodox) keresztény volt, különböző források révén megismert cselekedetei azonban nem a hit buzgó követőjeként, a keresztény életeszmény propagálójaként mutatják be, hanem tipikus nomád nagyasszony képét vetítik róla elénk. Az egyik kortárs nyugat-európai kútfő szerint "szerfelett ivott, és férfiasan ülte meg a lovat, s egy alkalommal kilovagolva annyira fejébe szállt a harag, hogy megölt egy férfit. Illőbb lett volna, ha kezét nem vérrel szennyezi be, hanem orsót pörget vele, és alázat zabolázza szertelen indulatát.” Az utolsó mondat a keresztény szerző megvetését fogalmazta meg a más értékrend szerint élő fejedelemasszonnyal szemben. Egy másik egykorú, szintén nyugati szerző azt adja hírül, hogy Adalbert püspök követeket küldött a magyarok nagyfejedelméhez, "helyesebben az ő feleségéhez, aki az egész országot kezében tartotta, férjét és ami a férjéé volt, maga kormányozta”. [...]
Házassági politika
A 11. századi magyar királynék már az új, keresztény életeszmény hordozói és megvalósítói voltak. A dolog természetéből adódóan minden magyar király felesége idegen országból jött. Ezt az elvet már többnyire a pogány magyar fejedelmek is érvényesítették. Taksony felesége "kun” (mindenképpen keleti: kazár, volgai bolgár vagy besenyő) nő volt. Géza is egy tőle ténylegesen független (tehát ilyen értelemben idegen) fejedelem, a Kárpát-medence keleti felében hatalmat gyakorló Gyula leányát, Saroltot vette nőül. Ennek az elvnek az volt az alapja, hogy a fejedelem, illetve a király nem keveredhetett alattvalóival, csak magához illő párt választhatott, ilyent pedig kizárólag külországban találhatott. Ennek révén az uralkodó házassága egyszersmind a mindenkori aktuális politika része lett. [...] Még hangsúlyosabb ez a királyság korában. Az uralmában erőteljesen a németekre támaszkodó Péternek bajor hercegnő volt a felesége. András és Béla számûzetésük színhelyéről, Orosz-, illetve Lengyelországból hozták nejüket. Salamon jutott a 11. századi magyar királyok közül a legrangosabb feleséghez, a német-római császár leányát kapta nőül, ami összefügg az 1050-es években folyt német-magyar háborúk lezárásával. I. Géza második felesége onnan való, ahonnan koronáját kapta, Bizáncból, s a két mozzanat, a bizánci koronaküldés és a bizánci házasság ugyanazt a célt szolgálta. [...]
A dinasztia fennmaradásának szolgálatában
A királynék a 11. századi Magyarországon - István feleségét, Gizellát és Salamon feleségét, Juditot leszámítva - nem játszottak számottevő politikai szerepet. Ez is tükröződhet abban, hogy többüknek sem a nevét, sem a származását nem ismerjük. Nincs semmi hiteles információnk Péter és László első feleségéről, továbbá a nevén kívül semmit nem tudunk I. Géza állítólagos első nejéről. A királynék az udvari élet intim szférájába szorultak vissza, fő feladatuk kétségtelenül a dinasztia fennmaradásának biztosítása, gyermekek (főleg fiúk) szülése és felnevelése volt. [...]
A gyermekáldás szûkössége, a korai elhalálozások idézték elő, hogy az I. István utáni magyar királyok nem István, hanem az általa megvakított unokatestvére, Vazul leszármazottai, a Szent László utániak pedig nem Szent László, hanem testvére, Géza utódai voltak.
Gizella - István méltó társa
Egészen kivételes hely illeti meg a 11. századi magyar királynék sorából Gizellát. [...] Kései hagyomány szerint a házasságot a bajorországi Scheyernben kötötték. Igazi jelentősége abban állt, hogy egy nagy tekintélyû nyugati uralkodó dinasztia - amilyen a bajor hercegi család volt - a közép-európai népek vezetői közül elsőként a magyar Árpádokkal létesített házasságon alapuló rokoni összeköttetést. Ez nagy megtiszteltetésnek számított, ugyanakkor biztos garanciáját is jelentette annak, hogy Gizella neveltetéséhez méltó, keresztény légkört alakít ki férje mellett, s nem válik Sarolt-szerû figurává. [...]
Felbecsülhetetlen az a támasz, amelyben Gizella férjét részesítette. Mindenekelőtt azzal, hogy a scheyerni esküvő után Gizellával lovagok és papok jöttek Magyarországra, akiknek fontos szerepük volt István katonai sikereiben rokona, a pogány érzelmû Koppány, valamint a neki ellenálló törzsi vezetők ellen, illetve a kereszténység térnyerésében. [...]
A későbbi német hagyomány egyenesen Gizella nevéhez kapcsolta a magyarok megtérítését, ami ugyan túlzás, de a valóságtól mégsem áll nagyon távol. Elég, ha arra gondolunk, hogy az első latin rítusú magyar egyházmegye Veszprémben. Gizella székvárosában jött létre, illetve hogy a bajor papok aligha végezhették volna el a térítés munkáját e házasság és Gizella magyarországi jelenléte nélkül. [...]
Gizella úgy volt jelen évtizedekig a magyar politikai életben, hogy háttérben maradt ugyan, de kezdeményezései, cselekedetei döntően szóltak bele az ország sorsának alakulásába. Aligha véletlen, hogy az 1030-as években Berno reichenaui apát mind Istvánnak, mind Gizellának köszönetet mondott, mivel szívélyesen bántak két, a Szentföldre igyekvő szerzetesével. Gizella erőteljesen ápolhatta Magyarországon is német kapcsolatait, illetve nem rejtette véka alá német kötődéseit. Istvántól született fiainak az éppen országló német császár, illetve király, III. Ottó és tulajdon bátyja, II. Henrik nevét adta (ez utóbbiból alakult a magyar Imre név). [...]
Hogy mily erősen kötődött a királynék sorsa királyi férjükhöz, azt néhányuk további életpályája bizonyítja. István már életében gondoskodni kívánt - amennyiben őt túléli - Gizella biztonságáról, s megeskette az általa uralomra jelölt Pétert, hogy tiszteletben tartja a királynét, javaiban nem károsítja, és mindenkivel szemben megvédi. Ebből Péter semmit sem teljesített, trónra jutva ellenségesen bánt Gizellával, akinek Veszprémben szinte háziőrizetben, elszigetelten kellett élnie. Péter elvette pénzét és javai egy részét. Az 1040-es évek közepén az addig Magyarországon nehéz körülményei ellenére is kitartó Gizella hazament, s a passau-niedernburgi bencés kolostor apátnőjeként fejezte be életét igen magas korban, mintegy 75 évesen.
Megszületett Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár
2010. február 15.
IV. (Luxemburgi) Károly császár és Pomerániai Erzsébet házasságából Nürnbergben született. Mária királynő (II. Lajos idősebbik lánya) férjeként került a magyar trónra 1387-ben. Ötven évig tartó uralkodásának első éveiben az anarchián próbált úrrá lenni. 1401-ben a magyar főurak fellázadtak ellene és Siklós várába zárták. Ügyesen politizálva azonban kompromisszumot tudott kötni, szövetségre lépett Cillei Hermann gróffal és mivel Mária 1395-ben bekövetkezett halála miatt özvegy volt, feleségül tudta venni Cillei Borbálát, Hermann leányát. Trónját sikerült megerősítenie, s a későbbiekben döntéseibe fokozatosan bevonta a köznemeseket és polgárokat, majd rendszeressé tette a rendi országgyűléseket, és megindította a városok renddé szerveződését. 1408-ban létrehozta 24 bárói család részvételével a Sárkányos Rend Társaságát a királyhű liga megerősítésére. Tagjai, báróként, helyet kaptak a királyi tanácsban, és birtokokat is kaptak. Szembeszállt az oszmánokkal, az 1396-os nikápolyi vereség után a déli végeket erősítette meg, a végvárvonal kiépítését hű emberére, Ozorai Pipóra bízta. 1410-ben a német választófejedelmek egy csoportja német királlyá választotta, de csak 1433-ban koronázták német-római császárrá. Így először jött létre perszonálunió Magyarország és a német birodalom között. Nagy szerepe volt a konstanzi zsinat összehívásában, ahol sikerült felszámolni a nyugati nagy egyházszakadást, és V. Márton személyében a katolikusoknak ismét egy pápájuk lett. Fellépett Husz János eretnekmozgalma ellen, menlevelet adott neki, de ennek ellenére máglyán elégették. 1420-tól cseh királyként harcot folytatott Husz János követőivel szemben. Uralkodása nagy részét külföldön töltötte, de mindig magyar királynak tekintette magát. Znojmóban hunyt el 1437. december 9-én. Végakaratának megfelelően Váradon helyezték végső nyugalomra, nagy példaképe, I. (Szent) László sírja közelében.
A gróf, aki az utolsó magyar király koronázási ünnepségét rendezte
Akiről most szó lesz, a mai média-uralta világban bizonyára komoly celeb volna, hiszen mindamellett, hogy arisztokrataként egész vagyont tudhatott a magáénak, tehetségesnek bizonyult nemcsak a művészet különböző ágaiban, de politikusként is letette névjegyét a nemzetközi diplomácia képzeletbeli fehér asztalára.
Bánffy Miklós 1873-1950
Az erdélyi Bánffy-grófi ág utolsó tagját, a jogász végzettségű Bánffy Miklóst irodalmi berkekben felemásként ítélték meg - de hát ez legyen az irodalomtudósok dolga. Monumentális műve, az Erdélyi történet (Megszámláltattál..., 1935; És híjával találtattál..., 1937; Darabokra szaggattatol, 1940) azonban ma is tekintélyt parancsoló éleslátásról és kritikai szemléletről tesz tanúbizonyságot, nem mellesleg az 1904-ig a Palotanegyedben ülésező felsőház (lásd: mai Olasz Intézet) mindennapjait meséli el, szinte kordokumentumként. Nem véletlen, hiszen Bánffy születése és ambíciói okán a magyar főrendiház örökös tagja, császári és királyi kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, Kolozs vármegye és Kolozsvár szabad királyi város főispánja volt. Különböző politikai, állami és közéleti tisztségeket töltött be a Trianon előtti és utáni Magyarországon és a királyi Romániában: volt országgyűlési képviselő több cikluson át, majd 1921-től külügyminiszter. Külügyminisztersége alatt a genfi nemzetközi kongresszuson megjelent diplomatákról készített karikatúráival keltett feltűnést. De nem csak bohém életet élt: az ő nevéhez fűződik 1916-ban IV. Károly koronázásának megszervezése (mint a koronázási ünnepség kormánybiztosa tevékenykedett) és 1921-ben a Civitas Fidelissima, azaz Sopron és a környező falvak magyar kézen tartása érdekében megfogalmazott hivatalos magyar kompromisszumos javaslat.
Életében és munkásságában rendkívül nehéz szétválasztani a művészt és a közéleti embert: olykor a művész alakja búvik ki a politikus köpenye alól, máskor meg éppen fordítva, közéleti célokat szolgál egy-egy művészi ábrázolás. Festő, rendező, díszlet- és jelmeztervező, a Magyar Királyi Operaház és a Nemzeti Színház intendánsa. Drámákat írt, amelyek előadásaihoz maga készített díszlet- és jelmezterveket. Legjelentősebbek Hevesi Sándor operarendezéseihez és a Bartók Béla-művek ősbemutatóihoz készített tervei (A fából faragott királyfi, A kékszakállú herceg vára). Szecessziós stílusú, színpompás, változatos téma- és jelmezkompozíciókat alkotott és színpadművészeti tanulmányokat is írt, Kisbán Miklós néven publikálva írásait: drámái (Naplegenda, A nagyúr, Az erősebb, Martinovics), kor- és erkölcsrajzai erőteljesek. Grafikusként Balázs Béla, Tamási Áron és Tompa László műveit, valamint az Erdélyi Helikon számait illusztrálta.
Bánffy önarcképe
Aki pedig a Mágnásfertályban keresné Bánffy Miklós nyomait, sétáljon el a Reviczky utcába, ahol az 5. számú épület (ma az ORTT hivatali székhelye és irodái) annak idején a Bánffy-család palotája, míg a 7. számú épület (ma társasház) a Bánffyak bérpalotája volt!
flagcount
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
http://magnasfertaly.blogspot.com/2009/08/grof-aki-az-utolso-magyar-kiraly.html
III. BÉLA KIRÁLY
CSÁSZÁROK BÉKEKÖZVETÍTÔJE
Az idén ünnepelhettük volna III. Béla halálának 800. évfordulóját. Neve fölött azonban - méltatlanul - átsiklik a szemünk a magyar királyok sorát olvasván. Talán éppen azért, mert uralkodása a magyar középkor nyugodt idõszakának számított, nem voltak nagyobb belsõ politikai harcok vagy külsõ támadások. Viszont az ország társadalma, gazdasága és mûvelõdése ugrásszerûen fejlõdött. Béla földrészünk egyik leggazdagabb uralkodója volt. Európához újra csatlakozni készülõ országunk történetébõl ideje megismernünk a korábbi csatlakozási pontokat.
Valószínûleg 1148 körül, II. Géza király második gyermekeként látta meg III. Béla a napvilágot. Neveltetésérõl nem sokat tudunk, a források elõször egy politikai esemény kapcsán említik 1161- ben. Akkoriban tizenhárom éves lehetett, és apja egy hercegséget szervezett a számára, amely tengermelléki területeket - horvát és dalmát részeket - foglalt magában. A hercegség feletti jogát apjuk halála után bátyja, István - III. István király - is elismerte. Az ország belpolitikai helyzete azonban éppen akkoriban vált feszültté.
A bizánci jegyes
Két nagybátyja - II. Géza király öcscsei, István és László - magához szerette volna ragadni a magyar királyi hatalmat. Tervükhöz külsõ segítséget kerestek, és azt a Bizánccal való szövetségben találták meg. Mánuel bizánci császár nyíltan, katonai segítséggel is támogatta III. István ellenfeleit. A császár erõs kezû uralkodó volt, aki hatalmi terveiben a Magyar Királysággal is számolt, ezért a trónkövetelõ Istvánhoz feleségül adta Mária bizánci hercegnõt. Csakhogy az ország nemesei éppen ezért szívesebben látták volna a magyar trónon öccsét, Lászlót, aki nem kötelezte el magát ennyire Mánuel mellett. Lukács esztergomi érsek azonban szilárdan III. István király mellé állt, mind a két trónigénylõt elutasította, és nem volt hajlandó megkoronázni õket. A törvényes magyar király, III. István helyzete ezzel megerõsödött, és a bizánci császár rugalmas politikával tárgyalásokat kezdett vele, felvetve azt a gondolatot, hogy III. István öccse, Béla vegye feleségül az õ leányát, és jöjjön hozzá a konstantinápolyi udvarba, ahol majd elõkelõ nevelésben részesül. Béla mint a császári cím örököse is szóba jöhet, hiszen neki, a császárnak nincs fiúgyermeke. III. István beleegyezett az ajánlatba, így került Béla 1163-ban a bizánci császári udvarba, ahol rövidesen Mánuel császár leányának a jegyese lett.
Az elkövetkezõ években a fiatal magyar herceget a császár valóban az utódjaként nevelte. Magával vitte Bélát a hadi vállalkozásokba, részt vett a politikai vitákban. Magasabb szintû iskola nemigen képzelhetõ el. A császári udvarban a magyar herceget, persze, többen idegennek tekintették, aki csak véletlenül került a hatalom közelébe, ám Mánuel császár megvédte a politikai támadásoktól és cselszövésektõl.
A gyanús királyfi
Néhány évvel késõbb azonban a császárnak fia született, Béla pedig - érthetõen - nemkívánatossá vált Konstantinápolyban. A jegyességét gyorsan felbontották, és maga Mánuel igyekezett mielõbb eltávolítani az udvarból. Erre hamarosan kitûnõ alkalom kínálkozott, amikor 1172-ben Béla bátyja, III. István király meghalt. (Beszélték, hogy Béla mérgeztette meg, de ez valószínûleg nem igaz.) Hívei hazahívták a herceget, két trónkövetelõ nagybátyja már nem élt, Mánuel császár pedig természetesen pártfogolta a magyarok kívánságát. A fiatal, de már sokat tapasztalt Béla nem töprengett: idõközben kapott feleségével, Châtillon Annával (Ágnessel), az antiochiai (Kis-Ázsia) fejedelemasszony leányával 1172 elején hazatért. Itthon azonban nem mindenki fogadta barátságosan az idegenbõl jött fiatalembert. A magyar nemesség egy része a bizánci politika újbóli megerõsödésétõl tartott, az egyház vezetõi pedig aggódtak, hogy Béla a görögkeleti egyház híve lett. Ezekrõl a feltevésekrõl rövidesen kiderült, hogy alaptalanok: Béla ugyan megegyezett Mánuel császárral, de ennek csupán az volt a lényege, hogy a Magyar Királyság politikája nem lesz ellenséges a Bizánci Birodalommal szemben.
Ám Lukács esztergomi érsek, korának egyik legmûveltebb, a párizsi egyetemen tanult, rendkívül szigorú erkölcsû egyházi embere nem volt hajlandó Bélát magyar királlyá koronázni. A herceg tárgyalással próbálta rendezni kettõjük ellentétét, de Lukács hajthatatlan maradt. Béla ekkor bravúrosan megkerülte a nyakas fõpapot, III. Sándor pápa közvetlen segítségét kérte, aki végül Adorján kalocsai érseket bízta meg a koronázással. Elõtte azonban Béla oklevélben leszögezte, hogy ez egyszeri, kivételes alkalom, s a magyar királyokat ezentúl is az esztergomi érseknek kell megkoronáznia. Ez a megoldás elõrevetíti Béla diplomáciai módszereit. A fiatalember az esztergomi érsekkel való vitájában nem nyúlt erõszakhoz, mint korábban például III. István, a bátyja tette. Lukács érsek pedig kénytelen volt elfogadni, hogy Béla uralkodása törvényes, hiszen pontosan szentesített jogi hátteret kapott. A késõbbiekben is többször volt ellentét a magyar egyházi vezetõk és Béla között, de ez sohasem járt azzal a következménnyel, hogy a király a görögkeleti egyházhoz fordult volna érdekei érvényesítéséért. Maga az a tény, hogy III. Sándor pápához fordult Lukács érsekkel való vitájában, egyértelmûvé tette, hogy Béla a latin kereszténység híve, ugyanúgy, mint Szent István óta minden elõdje.
A francia mûveltség beáramlása Béla apjának, II. Géza királynak az uralkodása idején kezdõdött. Ekkor vonult át Magyarországon a második keresztes hadjárat a Szentföld felé. Az egyik vezetõje VII. Lajos király volt, akivel Géza szövetséget kötött. Ekkortól kezdve egyre több magyar egyházi ember tanult Párizsban.
Ez a kölcsönhatás megszakítás nélkül folytatódott Béla uralkodása idején is. Elsõ felesége a kis-ázsiai, de francia eredetû antiochiai fejedelemasszony leánya volt, a második pedig már tõrõlmetszett francia, VII. Lajos király leánya,Capet Margit lett. A francia királynékkal francia szerzetesek és lovagok érkeztek Magyarországra, akik birtokokat és kiváltságokat kaptak. Az 1180-as években az ország szépen gyarapodott mûveltségben, és ez magával hozta a gazdasági fejlõdést is. Ezt az a "kimutatás" bizonyítja talán a legegyértelmûbben, amely III. Béla királyi jövedelmeit tételesen felsorolja és összegzi. Ez a lista nem Magyarországon maradt fenn, hanem - másolatban - Franciaországban, így nem tudjuk biztosan, hogy pontosan mikor és milyen céllal készült, mindenesetre egyedülálló pénzügyi forrás Árpád-házi királyaink korából. Egyes vélemények szerint III. Béla második házasságát megelõzõen, 1186 körül készülhetett, hogy bizonyítsa a Magyar Királyság gazdasági erejét. Más elképzelés szerint, bár a "jövedelem-kimutatás" célja valóban erõdemonstráció volt, késõbb készíthették, esetleg III. Béla fiának, Imrének az esküvõje elõtt, 1196 körül. Béla ugyanis a nyugati kapcsolatok továbbépítése érdekében a távoli Aragónia (Észak-Spanyolország) királyának, III. Alfonznak a leányát kérte feleségül fiának.
Bármikor készült is, azt megállapíthatjuk, hogy Béla királyi jövedelmei hasonló arányúak voltak az angol és francia uralkodók bevételeihez, és a két császár, a német-római és a bizánci után következett!
Esztergomot a Magyar Királyság nyugati mintájú központjává építtette, az 1185-ben leégett bazilika helyére új, nagyobb és szebb templomot emeltek, a Szent Adalbert-székesegyházat. Ezzel egy idõben bõvítettek, átépítettek, illetve újjáépítettek több más székesegyházat is, így a székesfehérvárit, a kalocsait és a gyulafehérvárit. Egymás után épültek a ciszterci és a premontrei szerzetesek kolostorai és templomai, de a Magyarországra elsõként érkezõ bencések is emeltek templomokat például Vérteskeresztúron, Lébényben vagy Jákon. (Az új építészeti stílus, a román akkoriban érkezett francia területekrõl Magyarországra.) III. Béla adományt juttatott a jeruzsálemi bazilita kolostornak is, s a Szentföldre indított újabb keresztes hadjáratra szintén sok pénzt áldozott. A királyi hatalom megerõsödését jelezte a fényes királyi udvar is, valamint az, hogy õ volt az elsõ királyunk, aki egy egész vármegyét - Modrust - adományozott Bertalan vegliai grófnak, a Frangepán család õsének. (Hosszabb távon ez ugyan a tartományúri hatalom kialakulására vezetett, de a XII. század végén még csak a király gazdagságát mutatta.)
Keresztesek Esztergomban
A Magyar Királyság belsõ erõsödése természetesen a külpolitikában is megnyilvánult, fõképpen 1180 után, Mánuel bizánci császár halálát követõen. Béla ügyességét és erejét a legjobban talán a harmadik keresztes hadjárat eseményei mutatják.
Szaladin egyiptomi és damaszkuszi szultán 1187-ben legyõzte a jeruzsálemi latin királyság hadseregét, elfoglalta Jeruzsálemet, illetve a Szentföld nagy részét az európai keresztesektõl. A vereség az egész keresztény Európát felrázta. VIII. Gergely pápa még ugyanabban az évben újabb keresztes hadjáratot hirdetett meg. A következõ esztendõben, 1188-ban Fülöp Ágost francia király - Capet Margit királynõnk testvére - és Oroszlánszívû Richárd angol király nagy sereggel indult a Földközi-tengeren át a Szentföld felé, BarbarossaFrigyes német-római császár pedig a fiával együtt Magyarországon át vonult Jeruzsálem irányába. Béla fényes külsõségek közepette fogadta Esztergomban Frigyes császárt és lovagjait. A nyugati nemesek és lovagok csodálattal nézték az átépített Esztergomot, és errõl a korabeli történetírók részletesen be is számoltak. Arról is sokat szóltak, hogy Béla milyen vendégszeretettel fogadta a keresztes hadjárat résztvevõit: napokig tartó vadászatokat, lovagi tornákat rendezett a nyugati keresztesek tiszteletére, Frigyes császárnak és kíséretének pedig gazdag ajándékokat adott. Nagyon fontos volt az is, hogy a keresztesek egész Magyarországon olcsón juthattak élelmiszerhez.
A két uralkodó meglehetõs barátságba került egymással. Ennek a jele volt az is, hogy Frigyes császár kérésére Béla kiengedte a börtönbõl Gézát, tizenkét éve raboskodó öccsét, akit azonnal több ezer magyar katona élén csatlakoztatott a Szentföldre igyekvõ csapatokhoz.
A keresztes sereg Magyarországon átvonulva ért bizánci területre, ahol már korántsem volt ennyire barátságos a fogadtatás. Olyannyira, hogy a két császár veszekedése már-már fegyveres harc kirobbanásával fenyegetett. Ekkor lépett közbe Béla: tárgyalásokat kezdeményezett a két uralkodóval. A magyar király teljesen egyenlõ politikai félként szerepelt a két császár között, akik elfogadták diplomáciai érveit, s félretették ellentéteiket a keresztes hadjárat idejére.
A XII. század végén a Magyar Királyság Európa egyik vezetõ hatalmának számított, fõként gazdasági és politikai téren. III. Béla békés politikája mellett is erõskezû uralkodó volt, bebörtönöztette a hatalma ellen forduló öccsét, Gézát is, bár végül - igaz, többévi fogság után - szabadon engedte. Példaképe I. László volt, akit az õ uralkodása idején, 1192- ben avattak szentté.
Szigorú törvényeket hozott a belviszályok felszámolására, s azokat kemény kézzel be is tartatta. Uralma alatt megszilárdult a királyi hatalom, s megszûntek a belvillongások. Sikeres politikája miatt külországokban is nagy tekintélynek örvendett. Európa vezetõ hatalmai úgy döntöttek, hogy õ legyen az elsõ keresztes hadjárat vezére, ez azonban váratlan halála miatt meghiúsult.
Három leánya közül az egyik, Piroska bizánci császárné lett. Fiai nem születtek.
Királysága idején avatták az elsõ magyarországi szenteket: a két zombori remetét, Andrást és Benedeket, a vértanú Gellért püspököt, példaképét, István királyt és annak egyetlen fiát, a fiatalon elhunyt Imre herceget.
(A nagy lovagkirályról egy éve, halálának 900. évfordulóján, lapunk 49. és 50. számában négy cikkben emlékeztünk meg. - A szerk.)